Kapcsolat

Filozófia

A harcművészetekkel foglalkozók körében óhatatlanul előkerül az út fogalma.

Nagyon nehezen megközelíthető, megfoghatatlan és a laikus számára érthetetlen dolog ez. Kívülállóként szemlélve a küzdősportot, nem áll másból, minthogy két ember üti, rúgja, fojtja egymást "párolgó tesztoszteron szagban". Ez csupán külsőség és igazán csak az lát e mögé, aki maga is tevékenyen részt vesz az edzéseken, és egy viszonylagos időt már eltölt a harcművészetek gyakorlásában.

Az út belső tartalma az, ami a harcost valóban mozgatja, a felszín csak egy valóban látványos, ám sekélyes külsőség. Az ember a küzdősportot tanulva lemond a mindennapok megszokott kényelméről, hiszen mennyivel könnyebb tréning helyett otthon maradni, televíziót bámulni kedvenc csemegéinket majszolva.

Ehelyett azonban elhagyva biztonságos helyét a világban, egy más közegbe kerülve állandó erőpróbát jelentő pályán halad, amely tele van buktatókkal és kísértésekkel. Az elért sikerek viszont felülmúlják az ember álmait. Az út megismerése egy hosszú folyamat, melynek célja az élet egybehangolása a természet áramlataival. A harmónia megteremtése, a belső elégedettség érzése és a nyugodt önelfogadás képessége. Az úton való haladás hozzásegít, hogy kapcsolattartásunk embertársainkkal minőségében változzon, könnyebben boldogulhassunk kezelésükkel. Az út szépsége nehézségében és rejtelmességében nyilatkozik meg. Végső soron a lélek megmérettetése, hiszen az utat az elme és a szellem járja be. Az utat a gyakorláson, cselekvésen keresztül látjuk meg, amely segít megszabadulni önmagunk gátló tényezőitől az önimádattól, az énközpontúságtól, félelmeinktől és aggodalmainktól. Ezek gúzsba kötik az embert és egy hamis illúzióban ringatva gyöngítik a mindennapokat.

A harcos közvetlenül szembesül a valósággal a küzdelmeken keresztül, megérzi a fájdalom, a vigasz és a lélek dolgait. A harci út nagy kitartást követel. A gyakorló valamennyi érzéke és képessége próbára tétetik útközben, de meg is tisztul és megerősödik a folyamatban. Előfeltétele az erkölcsi érzék és a fizikai állóképesség. A képességek csíráinak már a kezdetekkor meg kell lennie ahhoz, hogy fejleszteni lehessen azokat. Az edzőterem a harcos kovácsműhelye, ahol a valódi ellenfél önmaga. Magányos út során kell úrrá lennie fájdalmain, fizikai és szellemi fáradtságán. Barátok, rokonok, kívülállók kétséget keltő unszolása között kell haladnia. Állandóan hallhatja, miszerint sok felesleges időveszteség, melynek nincs kézzel fogható haszna. Gyakorlati értéke nem váltható anyagiakra. Sérelmek, a monoton feladatok unalma, a folyamatos megfelelni akarás önmagának olykor eltompítja az összpontosítást a célra. Ilyenkor a tanuló zaklatottá válik, önbizalma megcsappan és úgy érzi, lassan emésztődik az értékekkel és kötelezettségekkel kapcsolatos kérdések hálójában.

Itt dől el, hogy felhagy a gyakorlással és új, könnyebb időtöltés után néz, vagy állhatatosan folytatja útját a kitűzött cél felé. Ehhez a kitartáshoz kétségtelenül kemény belső vezérlés szükséges. A valódi harcos hitében megrendíthetetlen, csak a saját útját járja a kényeztető csábításokkal szemben.

Amikor a kezdő elindul az úton, hamar rájön, hogy vadidegen, zavarba ejtő helyre került. Igazi támogatást e helyen csupán tanárától kaphat, akinek segítségével kinyílik az első ajtó, amelyen lassan áthaladhat. Az úton haladva észleli, hogy minden ajtó mögött egy újabb ajtó rejlik, mintegy végeláthatatlan erdő útjelzői. Lassan eljut az utolsó ajtóig - olykor megállva megpihen, visszanéz a maga mögött hagyott távra - és ezen benyitva ébred rá, hogy ez csupán egy hatalmas terem bejárata, amely megannyi lehetőséget és újabb ajtókat tartogat számára. Akadnak majd olyan útvonalak, amelyek a tanuló segítségére vannak, szálak amelyeket követve választ talál sok kérdése vagy egyszerűen csak támogatást nyújtanak. Idővel ezek a szövedék szálak hálóvá állnak össze, maga a szövet pedig mindaz, amit harcművészetnek nevezünk.

Az edzőterem említésekor felmerül egy szintén minden kezdőnek meglepő és új fogalom az etikett, avagy a tiszteletadás. "Tiszteletet akkor kaphatsz, ha képes vagy adni". Az etikettre a nyugati ember, mint kötelező - amúgy haszontalan és felesleges - formaságra tekint. Ám ez ennél sokkalta mélyebb és több. Az etikett, a viselkedés külső megnyilatkozása nem vallhat semmit az érzelemről (legyen az harag, düh, vagy akár félelem), ezáltal megfosztja az ellenfelet a lehetőségtől, hogy kihasználhassa a harcos ellen saját magatartását. Az edzőterem idegen és veszélyes terep a kezdő számára, ahol az etikett biztonságot nyújt a tanulónak a szigorúan megszabott gyakorlatok, feladatok, nyugalom, koncentráltság és tisztelet által. Egy forma, amely mély tartalommal bír. Egy forma, amely keretet, védelmet, pártfogást nyújt a harcosnak és időnként bizony elszigeteltséget a lelkének. Ezáltal fog ez az idegen, veszélyes terep biztonságossá és ismerőssé válni. Az edzőterem feladata, hogy az életet tükrözze, ha kell modellezzen. Területén fedezik fel a harci sportok csodálatos kultúráját. Ami eddig látszólag csak a harcról szólt, most magasabb értelmezést nyer szép lassan. Nem szabad félreérteni, maga a harc fontos és hasznos dolog, és vallom hogy azt legkörültekintőbben és maximumon érdemes gyakorolni. De ugyanakkor remek dolognak tartom, hogy például a gyógyászatban is kezdik felismerni a küzdősportok jelentőségét (hiszen ez a kezdetek óta szervesen összetartozott), de tovább megyek, a nők számára remek sportolási lehetőséget és teljesebb mozgáskultúrát biztosít a különféle kardio mozgásokkal kombinált küzdősport mozgásformák kombinációja (Box-aerobic, Tae-bo, Kick-box aerobic, Kardio-karate ...stb).

A harci úton a harcos érzékei teljes körűen kifinomulnak. Megszokja az igényt a harci technika kifogástalan állapotára, majd észrevétlenül otthonosan kezd mozogni benne, szívesen gondolva elméje és szelleme tökéletesítésére. A megérzés tehetségének kialakítása, az érzékenység kihegyezése az oktatás kezdetekor automatikusan beindul. Ennek egyszerű a magyarázata. A tanítások zöme alapvetően fizikai jellegű, írásos anyag, segédlet vajmi kevés van. Nem marad más hátra, minthogy a tanuló kitárja befogadó érzékeinek kapuját, és azon keresztül próbálja megfejteni a tanítások esszenciáját. A különböző mozgások, technikák fokozatosan mutatják meg valódi jelentőségüket, és ekkor érti meg a tanuló azt, amit eleve közölni akarnak vele ezeken keresztül. Nincs védhetetlen ütés, vagy rúgás. A korlátokat csak az emberi tulajdonságok és képességek alkotják, amelyek csiszolása egy soha véget nem érő folyamat. Mindenkit le lehet győzni, mégis mindig megpróbálunk a maximálisra törekedni, és ez így helyénvaló. Az ösztönös én segítségével gyűjtjük be a szükséges vezérelveket a gyakorlások alatt. Csak a tudatos megközelítés nem lehetséges. Amint a harcos járatos lesz a beleérző képességének használatában, képes lesz az élet más egyéb területein is sikerrel alkalmazni. Kifinomult érzékenysége segíti a veszély észlelésében, finomabban fogja föl magába mások érzéseit, észleli az érzékek kölcsönhatását. Ez a fajta beleérző képesség eszköz, amellyel a harcos képes behatolni a körülötte lévők lelkének belső felébe és mindenfajta kapcsolattartási szinten átjárást biztosít a különböző beállítottságú emberekhez.

Szót ejtettünk az út során fejlődő lelki adottságainkról, de mi a helyzet az elménk fejlődésével? Nos, ezt ne úgy képzeljük el, mint valami matematikai versenyre pallérozandó jeles tanuló agymunkáját. Az edzés mintegy fáradhatatlan munka, amelynek haszonértékét lemérhetjük önmagunk képességeinek fejlődésében és ebbe természetesen az elménk is beletartozik. De miként?

Emberi mivoltunkban gyökeredzik egy tipikusan csak az emberre jellemző tulajdonság, hogy képesek vagyunk illúziókat kelteni és a káprázatban hinni. Félelmeink és szélsőséges elfogultságaink teszik pokollá mindennapjainkat, ezt pedig a saját elménk generálja a gondolatainkon keresztül. A találgatás és képzelődés sok szenvedés és gond forrása. Elménk bűvészkedésre való hajlama sérülésünket, halálunkat is okozhatja a nem oda illő pillanatban. Vegyünk csak egy példát. Képzeljük el, hogy barátnőnkkel, párunkkal vagy jóbarátunkkal sétálunk az utcán, akiben van ugye egy képzelt, de bizonyos dolgokon alapuló kialakult kép rólunk a harcművészet ismerőjéről, vagy csak egyszerűen a magabiztos, határozott emberről. Hirtelen egy kétemberes támadás áldozatai leszünk. Az, hogy belénk kötnek akár fényes nappal már rég nem városrészhez kötött, és lényegesen nehezebben elkerülhető, mint azt bárki laikus fejjel gondolhatná. Az emberi értékrendek olyanformán elhalódtak, hogy sok támadóban a kitérés, konfliktuskerülés fokozott magabiztosságot és agressziót vált ki és még telhetetlenebbé teszi. Mindent akar. Odaadod a pénzed? Kell az órád is! Odaadod azt is? Add a nődet, vagy akár a testi épséged, hiszen az jó móka, amikor lehet uralni más fájdalmát! Könnyedén kivetkőznek az állati ösztönök. De térjünk vissza a konfliktus kezdetéhez. A harcos elméjét rengeteg kavargó gondolat és kétely tölti el. Mint egy testet, lelket fojtogató áradat uralják a kérdések az agyát. Mit akarnak ezek tőlem? Miért pont velem történik ez? Elég erős vagyok, hogy legyőzzem őket? Érdemes egyáltalán próbálkoznom? Ha ellenállok, vajon még jobban feldühítem és a megtorlás még komolyabb lesz? Van fegyverük? Meg is sérülhetek, vagy meghalhatok? Túl akarok lenni az egészen! Ehhez persze még vegyük hozzá azt a nyomást, hogy jelentős presztizsvesztéssel jár az esetleges hibázásból adódó vereség. Amikor a szellem érzékelése eltorzul az elme pontatlan felméréséből fakadóan, a válasz is habozó, hibás és bizonytalan lesz. A kifejletlen harcos a félelem foszlányaiba merül, feltételezésekbe bocsátkozik és önmagával foglalkozik a helyzet megfelelő megoldása helyett. Képtelen szembenézni a valósággal, ezért sorozatos érzékcsalódások gondoskodnak róla, hogy rosszul értékelje, félre értelmezze a helyzetet, így az összpontosítás teljes hiánya miatt belesodródik a vesztett csatába. A káprázatok világa saját gondolatainkon, érzéseinken alapul, és a harcművészet szellem és elme fejlesztő jótékony hatása az, ami kiutat nyújt a harcosnak eme útvesztőből. Megedzett elméje átemeli a felesleges kérdéseken, feltételezéseken és biztosítja a maximális koncentrációt a problémás helyzetekben. A csodálatos a dologban az, hogy ezt az élet minden területén képes kamatoztatni, és ebből megannyi fantasztikus kisebb-nagyobb siker születik. Ezek a sikerek befolyásolják az élet minőségének változtathatóságát, azt, hogy nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban, harmóniában lehessen élni.

A legtöbb magas szintű harcos életét a szüntelen mozgékonyság jellemzi, öregkorukban is roppant aktívak, tevékenyek. Mozgásukat a laza takarékosság jellemzi, minden felesleges mozdulat nélkül a kitörő erőt abban a nagyon szűk pillanatban szabadítják föl, amikor arra szükség van. Nem engedik, hogy elaprózódjon, lényegtelen feszültségek meggyengítsék elméjük koncentrációját. Az út keresése tölti ki idejüket. Így aztán öregségükben is egészen haláluk pillanatáig teljes életet élnek a hosszas haldoklás helyett. Nincs idő amit elherdáljanak, így végezetül életük lángja, akár a csontig égett gyertya hirtelen ellobban.

A harcos elméje, szelleme, beleérző képessége, fizikai állóképessége folyamatos terhelés és fejlesztés alatt áll, viszont a lelki fájdalmakkal, gyötrelmekkel szemben ő is védtelen. Ezért aztán kénytelen különbséget tenni az érzései, a gondolatai és a keserű alkalmakra adott válaszai között. Az élet sajnos időnként bőséggel gondoskodik a lelki gyötrelmekről, kínszenvedésekről, csapásokról és a kétségbeejtő helyzetekről. A harcos mindezt átéli és tudomásul veszi, de nem engedi meg magának, hogy lelki sebet szerezzen és elhagyja magát. Számára elfogadhatatlan, hogy meglapuljon és rettegve töltse az életét. A gyötrelmek legfeljebb emlékként válhatnak élete részévé, árnyékként, megadva a harcos személyiségének árnyaltságát és mélységét.

A harcos személyisége egy érdekes kettősségen alapul. Egyrészt vágyik az élet örömeire, a kényelemre, mindazokra a dolgokra, amelyek az élet egyéb területein megszépíthetik a valóságot. Másrészt viszont állandó szembenézést a harcos útjának szigorú követelményeivel és a szakadatlan önfejlesztéssel. Életében a béke utáni vágy, a fájdalommal és az erőszakkal egybefonódva elevenedik meg. A harci út keresése, a haladás rajta egy teljes, tiszteletet követelő életfilozófia, amelyet rengeteg büszke harcos vallhatott magáénak a harci művészetek több ezer éves történelme során.

Sztraka Mihály