Funkcionális Mozgásminta Szürés




Funkcionális Mozgásminta Szűrés - FMS
 
Az FMS (Funkcionális Mozgásminta Szűrés) lényege, hogy különböző tesztek és szűrők segítségével feltérképezzük a mozgáskultúrádat, így gyorsan meggyőződhetünk arról, hogy a testedet "megfelelően" használod-e, illetve a mozdulataid árulkodnak-e bármiféle olyan rizikófaktorról, amik akár a mindennapi tevékenységek végzése, akár sportolás alkalmával csökkenthetik a teljesítményedet, szélsőséges esetben pedig akár egészségkárosodáshoz, sérüléshez is vezethetnek.
 
Sportolás során sokaknál előfordul, hogy bár szakszerűen és nagy odafigyeléssel végzik a gyakorlatokat, a kívánt eredményeket mégis a vártnál nehezebben érik el, esetleg még visszatérő vagy állandó fájdalomtól is szenvednek. Bármelyik figyelmeztető jel arra utal, hogy valami nagyon nincs rendben, aminek következményeként a kitűzött célok elszállnak, a fájdalom pedig akár örökre megmaradhat.
 
A rossz mozgáskultúra kialakulásának alapvetően két oka lehet. Az egyik a helytelenül végzett gyakorlatokra, esetleg rossz eszközök használatára vezethető vissza, a másik pedig a testben már kialakult korlátozottságokra, rossz beidegződésekre. Az első esetben a legfontosabb nyilván a megelőzés, ezért kiemelten fontos, hogy az edzéseket szakmailag korrekt információk és ajánlások alapján végezd. A második esetben a hangsúly a korrekción van, hiszen a mozgásmintákat bármilyen sérülés, trauma, a testsúly hirtelen változása, de akár a terhesség is rossz irányba módosíthatta.
 
Tehát mielőtt belevágnál az edzésekbe, nagyon hasznos átesned egy funkcionális mozgásminta szűrésen, hiszen az esetleges mozgásmintabeli torzulások befolyásolják az izmaid és ízületeid normális működését, ezáltal fejlődésüket, fejleszthetőségüket is.
 
FMS - Funkcionális Mozgásminta Szűrés eredete
 
Az FMS rendszerét Gray Cook amerikai terapeuta és edző dolgozta ki. Megállapította, hogy mik a legalapvetőbb mozgásminták, és ebből származtatva 7 szűrő és még néhány rizikó felmérő gyakorlatot iktatott a rendszerébe: guggolás, átlépés, kitörés, nyúlás, lábemelés, fekvőtámasz, rotációs stabilitás. Ezeknek a megfelelő mobilitás és stabilitás keveréket igénylő mozgásmintáknak a segítségével kiszűrhető az, hogy ki van rizikónak kitéve, vagyis nem lesz képes "tartósságra" a mozgáskarrierje során.
 
Az FMS nem orvosi diagnózis, pusztán rizikószűrés olyanoknak, akiknél nincs megállapítva patológiás állapot! Fájdalom esetén fordulj szakorvoshoz.

Az FMS teszt és képzett korrekciós szakedző segítségével lehetőség van

  • Megérteni a diszfunkcionális mozgásminták azonosításának fontosságát
  • Megérteni a különbséget a működésképtelenség, a diszfunkcionalitás és a működészavar fogalmai között
  • Megérteni, miért fontos a mozgásmintákat felmérni terhelt és terheletlen helyzetben is, és hogyan használható fel ez az információ a beavatkozás megtervezésében
  • Kifejteni az összefüggést az automatikus egyensúlyozási reakciók ill. a guggolás, kitörés és előrehajlás funkcionális mozgásmintái között
  • Megérteni a felmérés során a fájdalom célzott kiváltásának jelentőségét és értékelni a fájdalom kihatását a motorikus kontrollra
  • Felhasználni a felmérés során nyert információkat a főbb zavarok kiválasztására és megfelelő beavatkozásokat tervezni a diszfunkcionális mozgásminta normalizálására
  • Összekapcsolni a felmérés szolgáltatta információt az eredeti fizikoterápiás stratégiával és elkezdeni a kezelést
  • Monitorozni a diszfunkció és a működészavar kezdeti változásait a fizikoterápiás folyamat irányításához.
Főoldal